a GÉPautomatika Kft. vállalkozási szerződéseihez
Hatályos: 2018. július 1. napjától
1.1. A GÉPautomatika Kft. (a továbbiakban: Vállalkozó) jelen általános szerződési feltételben és az egyedi vállalkozási szerződésben foglalt feltételek szerint a Megrendelő telephelyén található, az egyedi vállalkozási szerződésben meghatározott feladatokat végzi el. Jelen általános szerződési feltétel szerint a szerződést kötő Felek Szerződés alatt a Megrendelő által aláírt megrendelő lapot vagy a köztük létrejött egyedii szerződést, azok mellékletét képező dokumentumot és nyilatkozatot, valamint az Általános Szerződési Feltételeket együttesen értik.
1.2. Vállalkozó az egyedi vállalkozási szerződésben meghatározott tevékenység teljesítésére köteles, Megrendelő az egyedi vállalkozási szerződésben meghatározott ellenérték megfizetését vállalja.
2.1. Felek rögzítik, hogy az egyéb jelen Szerződésben nem részletezett, esetlegesen felmerülő többletmunkákat, anyagokat a Felek külön szerződés vagy munkalap alapján számolják el egymás között.
2.2. Vállalkozó a Szerződés keretében biztosítja – a külön szerződés vagy jogszabály alapján – a jótállás körébe tartozó, valamint az azon kívül bekövetkezett meghibásodások kijavítását. A Vállalkozó által készített programok működésére 12 hónap szavatosságot nyújt, amely az esetleges rejtett futási hibák díjtalan elhárítására vonatkozik, de nem érvényesíthető külső programok által előidézett hibák esetére. A garancia nem vonatkozik a rendszerhez kapcsolódó, meglévő eszközök hibátlan működésére.
2.3. A jótállás nem terjed ki a nem rendeltetésszerű használatból, illetve a rendszer üzembe helyezésekor átadott Kezelési Utasításban leírtak Megrendelő érdekkörében felmerülő okból történő el nem végzéséből származó meghibásodásokra.
2.4. A munka teljesítését a Megrendelő a Vállalkozó által kitöltött szállítólevél vagy a vállalkozó által vezetett építési napló aláírásával igazolja. Az igazolás vagy a szerződésbe előre rögzített feltétel alapján a Vállalkozó a számlázási ütemezésnek megfelelően részszámlát jogosult benyújtani, amelyet a Megrendelő a számlázás ütemezésében megjelölt határidőig köteles kiegyenlíteni.
2.5. Megrendelő a kiállított számla összegét a számlán megadott határidőig átutalja, a Vállalkozó számláján feltüntetett számú számlájára.
2.6. Késedelmes fizetés esetén, a határidőre meg nem fizetett tőke után a Vállalkozó a késedelembe esés napjától késedelmi kamatot jogosult felszámítani. A késedelmi kamat mértéke a Ptk. 6:155.§ (1) bekezdésével összhangban a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat nyolc százalékponttal növelt értéke.
2.7. Szükség esetén a Vállalkozó a tevékenység rá eső időtartama alatt köteles az érvényes munkavédelmi és tűzvédelmi előírásokat betartani, ezért Megrendelő vállalja, hogy Vállalkozót az alábbiak elvégzéséről tájékoztatja és szükség esetén elvégezteti a munkaterületen dolgozók részére a munkavédelmi előírások szerinti egészségügyi vizsgálatokat, a rendszeres munkavédelmi oktatásokat megtartja, a munkavédelmi naplóban ennek megtörténtét bejegyezi, a szükséges védelmi és biztosító eszközöket Vállalkozó rendelkezésre bocsátja.
2.8. A Vállalkozó a munkaterületen a biztonságtechnikai és technológiai fegyelmet munkavállalóival betartatja és a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvényben foglaltak rá vonatkozó követelményeinek megfelel.
2.9. A Megrendelő köteles a munkaterületre való felvonulást követően baleset-, munka- és tűzvédelmi oktatásban részesíteni Vállalkozó munkavállalóit és az erről készült jegyzőkönyv egy másolatát a Vállalkozónak átadni.
2.10. A Vállalkozó ellátja dolgozóit az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeinek érdekében egyéni védőfelszereléssel, ruházattal, lábbelivel és azok használatát folyamatosan ellenőrzi és megköveteli.
2.11.Vállalkozó az esetleges munkahelyi balesetről a Megrendelőt haladéktalanul tájékoztatni köteles és a szóbeli tájékoztatást két munkanapon belül a baleset körülményeinek részletes leírásával, a vonatkozó dokumentumok (fénykép, vizsgálati eredmény stb.) csatolásával írásban is meg kell ismételni.
2.12.Felek kijelentik, hogy a jelen Szerződés alapján létrejövő alkotás valamennyi szerzői és/vagy szomszédos jogi teljesítményeken, műveken fennálló összes jog, értve ezalatt különösen a vagyoni jogokat és a kizárólagos és minden korlátozástól mentes felhasználás, illetőleg a hasznosítás joga Vállalkozót illeti.
2.13.Vállalkozó ugyanakkor jelen Szerződésben rögzített vállalkozói díj ellenében a Szerződés alapján létrejövő alkotáson Megrendelő számára korlátlan felhasználási jogot enged.
2.14.Vállalkozó szavatolja, hogy harmadik személynek nincsen a szerzői és/vagy szomszédos jogi művekre olyan joga, amely akadályozná, kizárná és/vagy korlátozná Megrendelő jelen Szerződésből eredő jogszerzését, illetve felhasználási jogát. Vállalkozó szavatolja az átruházott szerzői művek, valamint jogok per-, teher-, és igénymentességét továbbá, hogy a szerzői és/vagy szomszédos jogi teljesítmények nem sértik harmadik személyek szerzői jogát, személyiségi jogait, szabadalmát, védjegyét vagy más jogait. A Felek megállapodnak, hogy a jelen Szerződés alapján Vállalkozó által létrehozott alkotáson Megrendelő nem jogosult változtatást végezni.
2.15.Felek rögzítik, hogy a jelen Szerződés rendelkezéseit, illetve a felhasználási díj mértékét a vállalkozási díj kialakításánál (amely ezeket a díjakat is magában foglalja) maradéktalanul figyelembe vették.
2.16.Vállalkozó az alkotásról tetszés szerinti számban másolatot készíthet.
3.1. Szerződő Felek megállapodnak, hogy a jelen jogviszonyban szabályozott írásbeli jognyilatkozatokat faxon és postai úton kötelesek egymással közölni ajánlott vagy tértivevényes ajánlott küldeményként. A küldeményt a felek akkor is kézbesítettnek tekintik, ha az a megadott címről "nem kereste", "az átvételt megtagadta", "ismeretlen", "elköltözött", vagy más hasonló jelzéssel érkezik vissza. Ezekben az esetekben a küldeményt a posta által történt utolsó kézbesítési kísérlet napját követő ötödik munkanapon kell kézbesítettnek tekinteni. A faxon továbbított nyilatkozatokat minden esetben postai úton ajánlott vagy tértivevényes ajánlott küldeménnyel is meg kell erősíteni. A faxon küldött nyilatkozat – ellenkező bizonyításig – azonnal kézbesítettnek minősül. Bármilyen címváltozást, illetve a kapcsolttartó személyében bekövetkezett változást Felek írásban, ajánlott levélben kötelesek bejelenteni. Felek rögzítik, hogy a jelen pont szerinti kommunikációt e-mailben is értesítettnek tekintik. Az e-mail akkor kerül kézbesítettnek, amikor a Vállalkozó szerveréről elküldésre kerül, illetve a Vállalkozó szerverére megérkezik.
3.2. Jelen jogviszony alapján, jelen általános szerződési feltétel elfogadásával Megrendelő kijelenti, hogy a megadott kapcsolattartó személy hozzájárulását adta személyes adatainak megadásához és Vállalkozó általi kezeléséhez. Amennyiben Megrendelő ilyen hozzájárulással nem rendelkezne, úgy Vállalkozó adatkezelésének jogalapja a jelen jogviszony teljesítésének érdekében történő kapcsolattartáson alapuló jogos érdeke.
Felek megállapodnak abban, hogy a köztük fennálló jogviszony részletei, valamint a Felek által egymáshoz eljuttatott adatok és dokumentumok a lehető legnagyobb mértékben bizalmasak, és annak is kell maradniuk. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződésben foglalt kötelezettségeik teljesítése során tudomásukra jutó valamennyi információt és adatot bizalmasan kezelnek és gondoskodnak arról, hogy alkalmazottaik és esetleges alvállalkozóik is ezen adatokat bizalmasan kezeljék
5.1. Jelen jogviszony az egyedi vállalkozási szerződésben meghatározott napon lép hatályba, határozatlan időre.
5.2. Felek a Szerződést 30 napos felmondási idővel, a másik félhez címzett írásbeli felmondással megszüntethetik.
A jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a hatályos magyar jogszabályok, valamint a Polgári Törvénykönyv rendelkezési az irányadóak.
A Felek között felmerülő esetleges jogviták során a Vállalkozó mindent elkövet a vita peren kívüli rendezésére. Amennyiben az egyeztetési eljárás nem vezet megegyezésre, a szerződő Felek a jelen jogviszonyból eredő jogvitájuk eldöntésére – a pertárgy értékétől függően – Gödöllői Járási Bíróságot, illetve a Budapest Környéki Törvényszéket jelölik ki, ezen utóbbi illetékességének hiányában a Székesfehérvári Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki.
8.1. Ha a jelen Szerződés bármelyik rendelkezése érvénytelenné válna, a jelen Szerződés többi pontjai továbbra is hatályosak és érvényesek maradnak. Ebben az esetben a Felek olyan megállapodásra kell hogy jussanak, amely leginkább megfelel az érvénytelenné vált rendelkezés eredeti céljának. Amennyiben a Felek valamelyik rendelkezésnek nem tesznek eleget, ez nem tekinthető jogfeladásnak. Nem minősül jogfeladásnak az sem, ha valamelyik Fél szerződésszegés tekintetében elnéző, béketűrő magatartást tanúsít.
8.2. Megrendelő jelen általános szerződés feltétel elfogadásával hozzájárul, hogy Vállalkozó az elvégzett tevékenységét referenciaként felhasználja és Megrendelő nevét, valamint logóját a referenciái között – idő és térbeli korlát nélkül – feltüntesse.
8.3. Felek rögzítik, hogy a Ptk. 6:87.§ (1) bekezdésével összhangban jelen Szerződés megállapodásuk valamennyi feltételét tartalmazza, így a jelen Szerződésbe nem foglalt korábbi megállapodásaik hatályukat vesztik.
Az általános szerződési feltétel mindenkori szövege az alábbi linken érhető el: www.gepautomatika.hu/aszf/